A fogpótlások mostoha gyermeke

A teljes lemezes fogpótlás

Mindannyian szeretjük a kiszámíthatóságot. A munkánk sikerességét illetően legalábbis biztosan. Még nem találkoztam olyan fogtechnikussal, aki szívesen dolgozott volna egy olyan eseten, aminek végső sikerességéről nem volt meggyőződve. Biztos vagyok benne, hogy kezelőorvosi oldalról is hasonló „lelkesedés” övez egy olyan munkát, aminek kétséges a kimenetele. Senki sem szeretné, ha a páciensnek elégedetlenül kellene távoznia a rendelőből.

Sajnos a kivehető teljes lemezes fogpótlások esetében gyakran találkozunk olyan ad hoc megoldásokkal, improvizációval mindkét oldalról, ami kudarchoz vezethet. Néhány rosszul sikerült eset után talán már a saját szaktudásunkat is elkezdjük megkérdőjelezni ezen a téren. Ugyanakkor mindannyian kudarckerülők vagyunk. Talán ez is az oka annak, hogy próbáljuk ezt a fajta ellátást a minimálisra csökkenteni.

Mitől sikertelen egy teljes fogsor?

Próbáljuk meg ezt leírni először a páciens oldaláról! Mik azok a tényezők, amik egy fogsor átadása után csalódást kelthetnek a páciensben, esetleg el sem fogadja azt:

• rossz illeszkedés
• a harapási magasság nem megfelelő
• a fogsor nem stabil
• fájdalmat okoz a viselése
• hangképzési problémák
• evési nehézségek
• a nyelv vagy a bucca beharapása
• esztétikai elégedetlenség

Ha egy új fogsor nem nyújtja azt az eredményt, amit a páciens előzetesen elvárt attól, akkor ez a helyzet gyorsan bizalomvesztéshez vezethet.

Hiszem, hogy mindezen elvárásoknak meg lehet felelni! Ugyanakkor fontos, hogy ezeket kordában tartsuk és legyünk realisztikusak. Vannak extrém és különösen nehéz helyzetek, kihívások, ezekben az esetekben az előzetes konzultációnak különös hangsúlyt kellene kapnia. Fontos, hogy a páciens megértse és elfogadja, hogy egy protézis viselése és használata megszokást és adaptálódást igényel a részéről, ami időbe telik.

Két gyakori hiba, ami hibás elvárásból fakad:

• a centrális reláció meghatározásához készülő eszközt már az anatómiai lenyomat alapján elkészítjük - ennek alaplemeze a funkciós mintára már biztosan nem fog megfelelően illeszkedni, ezért a centrális relációt nem tudjuk megfelelően az artikulátorba rögzíteni, következésképpen a fogpróba biztosan hibás lesz

A rendelő részéről elsőre érthetőnek tűnik a funkciós lenyomatvételt és a centrális reláció rögzítését egy ülésben elvégezni, hiszen így jelentős kezelési időt takaríthatna meg és a páciensnek is eggyel kevesebb ülésre lenne szüksége. Azonban ha ez a rendelőben még helyesen meg is történt, a rosszul illeszkedő alaplemez miatt lehetetlenné válik a helyes próbafogsor elkészítése a laborban.

• megváltoztatjuk a páciens eredeti fogpozícióinak Angle szerinti besorolását – például Angle III osztály: progénia. A fogak hármas egysége egy fognyival eltolódott az I osztályhoz képest (normál harapás). Ha ezt egy teljes fogsor esetén megpróbáljuk korrigálni az biztosan a stabilitás rovására megy

A páciens részéről túlzott elvárás lehet, hogy „javítsuk ki” az eredeti fogainak helyzetét, szüntessük meg a progéniát. A statikai szabályok felrúgása használhatatlan fogsorhoz vezetne. Ez nem jelenti viszont azt, hogy a végeredmény ne lehetne funkcionális, esztétikus és egyedi megjelenésű is egyszerre.

Mik azok az alappillérek, amik alapján egy kényelmes, stabil, funkcionális, esztétikus pótlást tudunk létrehozni?

1. A kész fogsor a lágy részekkel és az izmokkal harmóniában való működése
2. A harapási magasság helyes rögzítése
3. Az állcsontreláció helyes rögzítése
4. Az okklúzió pontossága

1. A lágy részekkel és izmokkal való harmónia

Az alaplemez helyes kiterjesztésének feltételeit a funkciós lenyomat határozza meg.
Teljes lemez fogpótlás készítése minden esetben a szájüreg képleteinek vizsgálatával kezdődik a rendelőben. Fontos, hogy az itt szerzett benyomások, információk (például a nyálkahártya minősége) továbbításra kerüljenek a labor felé. Ezek már az egyéni kanál elkészítését is befolyásolhatják.

Fontosabb anatómiai képletek az állcsontokon, melyek a fogsor kiterjesztését, stabilitását befolyásolják:

Felső:

• állcsontgerinc
• tuber alveolare maxillae
• plica pterygomandibularis
• frenulumok
• orrfúvási vonal

Alsó:

• állcsontgerinc
• frenulumok
• retromolaris terület
• buccinator tasak

A túldimenzionált anatómiai lenyomatra készült modell célja, hogy arra készüljön egy egyéni kanál a végleges lenyomatvételhez. A kanál kiterjesztésének vannak szakmai alapkövetelményei, azonban a használt protetikai rendszer, a nyálkahártya minősége és a lenyomatanyag szerint érdemes arról egyeztetni. Minden esetben célszerű a kanál szélét a rendelőben korrigálni és befunkcionálni. A helyesen befunkcionált kanállal vett lenyomat szélének formáját kell a végleges fogsornak visszaadnia. A funkciós lenyomatok kiöntésénél fontos, hogy megőrizzük a funkciós árok szélét és lehetőség szerint az a feletti részeket is, az alaplemez kialakításához. Ezeknek a lépéseknek a következetes betartásával tudjuk biztosítani az alaplemez szelepszerű lezárását.

2. A harapási magasság helyes rögzítése
3. Az állcsontreláció helyes rögzítése

A centrális reláció meghatározásának két legelterjedtebb módja fogatlan állcsontok esetén:

1. Harapási sablon

Alaplemezre helyezett viaszsáncok, melyeket centrális relációs helyzetben rögzítünk egymáshoz.
Labor oldaláról:

• Az alaplemeznek a próba során stabilnak kell maradnia, ezért fontos a megfelelő kiterjesztés. Pontos alaplemez csak funkciós mintára készíthető.
• A viaszsáncok kialakítása során is vegyük figyelembe az anatómiai szempontokat! Például az átlagos intervesztibuláris távolság 36-40 mm az alsó-felső fornix között.

Rendelő oldaláról:

• Próba előtt ellenőrizzük az alaplemez felfekvését, stabilitását. Szükség esetén korrigáljuk.
• Mivel a viaszsáncok átlagértékek alapján készültek, azokat szükséges a páciens adottságainak megfelelően befaragni, a magasságot beállítani. A felső sánc fogja meghatározni a frontfogak térbeli helyzetét, ezt is ennek megfelelően kell korrigálni.
• Érdemes a viaszsáncokat pontosan a centrális relációnak megfelelően kialakítani, így azt egy nyugalmi pozícióban tudjuk rögzíteni.
• Rögzítés után a viaszsáncok vesztibuláris felszínén tett jelölések nagyban segítik a műfogak megfelelő felállítását: középvonal, mosolyvonal, orrszárnyvonal, rágósík. A behelyezett sáncokról készített arc fotó is nagy segítséget adhat a fogtechnikának.

Gyakori jelenség, hogy a következő próba során, az egyik oldalon a fogak korábban érintkeznek. Ezt legtöbbször az okozza, hogy a viaszsáncok a próba során nem egyenletesen érintkeznek, összezáráskor az egyik alaplemez észrevétlenül elmozdul, felbillen a próba közben és így kerül rögzítésre.

Az alsó viaszsáncon egy ablakot nyitva könnyebbé válik az egyenletes érintkezés ellenőrzése

Másik gyakori probléma, hogy a viaszsáncok protrúziós helyzetben kerülnek rögzítésre. Ennek az eredménye is a műfogak rossz helyzete lesz a próbafogsorban.

2. Intraorális támasztócsapos regisztráció

A centrális reláció rögzítése egy, az alaplemezre rögzített rajzoló és az ellen oldali alaplemezre rögzített regisztráló lap segítségével történik.

A nyílhegy csúcsa jelzi a centrális relációs helyzetet

Labor oldaláról:

• Az alaplemeznek ebben az esetben is végig stabilnak kell maradnia a próba során, tehát fontos a megfelelő kiterjesztés
• A rajzoló és a regisztráló egységet úgy kell elhelyeznünk, hogy a regisztráció során ne hozzanak létre billentő hatást
• Ahhoz, hogy a két lap egymással párhuzamosan és megfelelő magasságban helyezkedjen el, egy előzetesen rögzített állcsontrelációra van szükségünk

Rendelő oldaláról:

• Az alaplemezek felfekvését ebben az esetben is biztosítanunk kell
• A támasztócsap segítségével be tudjuk állítani a megfelelő fizikai harapási magasságot. Az egyetlen érintkezési pont a két lemez között a rajzoló tüske hegye
• A regisztráló lapot beszínezzük, hogy láthatóvá váljon rajta a tüske elmozdulása
• Végig összeérintett állapotban a pácienssel különböző mozgásokat végeztetünk, így a regisztráló lapon egy rajzolat keletkezik. (nyílhegy vagy háromszög forma)
• Ennek csúcsánál található a páciens centrális relációs helyzete
• Ehhez a ponthoz egy perforált plexilapot rögzítünk, ami összezárva megakadályozza az állkapcsok eltolását. Ebben a pozícióban ezután könnyedén rögzíthetjük a centrális relációt.

Ez a módszer gyakorlatilag minden hibalehetőséget kizár az állcsontrelációk vertikális és horizontális helyzetének meghatározásánál, ugyanakkor könnyen elvégezhető és az időigénye sem nagy. Nincs szükség arra sem, hogy közben a kezelőorvos egy fogtechnikai jellegű munkát végezzen, mint a viaszsáncok befaragásakor.

Általánosságban elmondható, hogy itt is mindkét módszer vezethet jó eredményre, ha kellő körültekintéssel alkalmazzuk.

4. Az okklúzió pontossága

A modelleket valós középértéken rögzítsük az artikulátorba (arcíves regisztráció hiányában)!
A műfogak felállítására többféle módszer ismert, de azt minden esetben modellanalízis előzi meg. Ennek segítségével tudjuk meghatározni az esztétikai és a funkcionális zónákat, a rágási centrumot, a stop pontot és el tudjuk dönteni, hogy szükség van-e keresztharapásban felállítani az őrlő fogakat.
Az alsó front fogak és az őrlőfogak centrális barázdái pontosan a gerincközép felé kerülnek, a stop vonal mögé már nem állítunk fogat. A front- és szemfogvezetés kerülendő, kiegyensúlyozott okklúzió kialakítására kell törekednünk. Ez a fogsor stabilitása szempontjából elengedhetetlen.

A fogfelállítás után az alaplemez végleges formáját mintázzuk meg viaszból úgy, hogy az azt körülvevő izmok a használat során minél jobban segíthessék helyben maradását és a későbbi tisztíthatóságát is figyelembe vesszük.
Ha a próbafogsor megfelelőnek bizonyul mind funkcionális, mind esztétikai szempontból, akkor nincs más dolgunk, mint végleges formába önteni. Fontos, hogy készre vitel után artikulátorban ellenőrizzük vissza az okklúziót, ha szükséges, végezzük el a korrekciós becsiszolásokat.



Mint minden fogpótlásnál, egy fogsor esetében is fontos számunkra a kiszámítható, biztos végeredmény. Ezért fontos hogy egy jól bevált, átgondolt rendszer szerint dolgozzunk. Minden pótlásnál igaz, hogy a legdrágábban elvégzett munka az, amelyiket kétszer kell elvégeznünk, legyen az egy lenyomatvétel vagy egy új fogpróba. Egy jó rendszerben dolgozva ezeket minimálisra csökkenthetjük és a kezelések és munkaórák számát is észszerű keretek között tarthatjuk úgy, hogy közben egy jó minőségű szolgáltatást tudunk nyújtani.

Miért kellene erről lemondanunk egy fogsor esetében?