CR - The Same Old Problem

johandeckmann.com

A centrális reláció meghatározásának lehetőségei

A centrális relációs helyzet olyan statikus mandibulahelyzet, amelyben a fejecsek az ízületi árkokban egy szimmetrikus, nyugalmi, központi helyzetet vesznek fel, bármilyen külső kényszerítő erő behatása nélkül. A centrális reláció tehát független a fogak érintkezésétől. Egy pótlás készítésekor ezt a nyugalmi helyzetet kellene alapul vennünk és rögzítenünk az artikulátorban.

Ha a regisztrálást úgy végezzük, hogy közben a páciensnek valamilyen állkapocsmozgást kell végeznie – általában egy nyitott helyzetből „összeharapnia” -, ráadásul valamilyen számára idegen keménységű, állagú regisztráló anyaggal a szájüregben, akkor a nyugalmi helyzetét igen nehéz megtalálnia. Ez a gyakorlatban a későbbiekre nézve igen sok kellemetlenséghez vezethet.
 
„A páciens félre harapott, új fogpróbát kérünk”
„Minden rendben, csak 2mm-el emeljük/csökkentsük a harapási magasságot”
„Kicsit korrigáltam a leplezést – néhol már a váz is emelt”
 
Sokan láttunk már ehhez hasonló üzenetet a munkalapon. Egy ilyen probléma korrekciója a végeredmény minőségét borítékolhatóan kedvezőtlenül befolyásolja, legyen bármilyen tisztességesen – időt, energiát, alapanyagot nem kímélve - elvégezve. Végeredményben mindenki veszít: a laborban korrigálunk, a rendelőben új időpontot kell felszabadítani, a páciensnek még egy alkalom a rendelőben és egy rosszabb minőségű végeredmény a lehetségesnél.
 
Milyen eszközeink lehetnek ennek elkerülésére?
 
A regisztrálás mindig két fázisból áll: a vertikális reláció és a horizontális reláció meghatározásából.
 
Habár a centrális reláció és a maximális interkuszpidáció (az a mandibulahelyzet, melyben a fogak rágófelszínén a lehető legtöbb érintkezési pont található) legtöbbször nem esik egybe, egy kisebb restaurációnál ez utóbbi helyzetből kiindulva általában kielégítő eredményt érhetünk el.

Nagyobb restauráció esetén, ahol az ép fogak még adnak, a csiszolt fogak viszont már nem adnak okklúziós stabilitást, nehezebb dolgunk van. Az ezzel kapcsolatos, legtöbbször hallott jótanácsok például:

• még a csiszolás előtt tájékozódjunk, vegyünk tanulmányi lenyomatot
• a harapás regisztrálásakor még legyenek ép, stabil okklúziós párok
• először csak az egyik oldalt csiszoljuk, regisztráljuk, majd a másik oldalt és visszahelyezve a regisztrátumot, rögzítsük ott is a harapást
• a vázpróba során újra rögzítsük/ellenőrizzük a harapást – ehhez már a laborban készülhet a váz okkluzális felszínére egy visszaellenőrző „sziget”

Még kiterjedtebb foghiány vagy teljes fogatlanság esetén is mindig két fázisból áll a regisztrálás: a vertikális reláció és a horizontális reláció meghatározásából.

Erre a legelterjedtebb módszer a harapási sablonok használata. Ennek sikerességében már a labornak is nagy szerepe lehet. Először is biztosítanunk kell, hogy a regisztráció során az alaplemez minél stabilabban a helyén maradjon, másodszor pedig, hogy a viaszsánc megfelelő helyen, méretben legyen elkészítve. Ha ez nincs így és mondjuk az alaplemez instabil, akkor esélyt sem adtunk egy helyes regisztrálásra. Sokszor előfordul azonban, hogy a labor és a rendelő is mindent megtesz a siker érdekében, a következő próba során azonban a vertikális vagy a horizontális reláció hibájával szembesülünk. A regisztrálás során a páciensnek általában erőt kell kifejtenie addig, amíg a nyugalmi pozícióba nem ér. Ez gyakran vezet pontatlansághoz. Ráadásul a visszaellenőrizhetőség egy viaszsánc esetében nagyon korlátozott.
 
Egy másik módszer, amit általában csak fogatlan állcsont(ok) esetén alkalmazunk, pedig nem feltétlenül csak erre használható: az intraorális támasztócsapos regisztráció. Itt az egyik alaplemezhez egy csavarmenettel állítható fém tüskét rögzítünk, a másikhoz egy fémlemezt. Mindkét elemet szájba helyezve a fém tüskét a megfelelő magasságba állítjuk, az egyetlen érintkezési pont a tüske hegye a fémlemezzel (vertikális reláció). A páciens protruzív-retruzív és oldalirányú állkapocsmozgásokat végez úgy, hogy a két fém felület végig érintkezésben marad (horizontális reláció). Ez egy „nyílhegy” rajzolatot ad a fémlemez felületén, aminek a csúcsa a centrális relációs helyzet. Ezt megjelölve a regisztráció helyessége könnyen visszaellenőrizhető, majd rögzíthető.  Ha helyesen végezzük, akkor az egész folyamat során az ízületek terhelés nélkül tudnak mozogni.
 
Természetesen megfelelő gyakorlattal és odafigyeléssel bármely módszer vezethet jó eredményre. Fontos azonban a helyes első regisztráció fontosságát hangsúlyozni a pótlás végső minőségének érdekében, nem beszélve az esetleges nagymértékű korrekciók labor- és székidő igényéről!
 
Ugyanakkor nem beszéltünk még az állkapocsízület esetleges kóros elváltozásairól, a maxilla térbeli helyzetének regisztrálásáról, egyéni anatómiai adottságokról és az artikulátorok korlátozott képességéről a dinamikus okkluzió mozgásainak utánzása tekintetében…